Sajnos a ma esti fürdetésem elmarad, mert reggel azt állapította meg a gyermekorvos, hogy besárgult. Voltam bent délelőtt a kórházban, megnéztem, természetesen nem értek hozzá, és csak a pofiját láttam, de nem tűnt sárgának. Remélem nem sárga függöny mellett vizsgálták. Mondjuk a sárga függöny is jobb, mint ha zöld lenne, mert akkor meg ogrénak nyilvánítanák a kicsiket és mehetnek szembe az állatkertbe. Minden esetre most szolizik a Drága!
Heni elég rosszul viselte a híreket, ezért is mentem be, hogy megnyugtassam. Mivel Ő is bent marad, így együtt tudnak lenni, csak nekem van okom sírni. Én meg nem sírhatok, mert komoly családapák nem sírnak (kivéve: születés pillanata, kézbevételek alkalma, esténként egyedül fényképek nézegetése, és telefonon tárolt képek nézegetése dugóban, vagy pirosnál). Az orvos szerint elegendő a szoli, és akár holnapra rendeződhet a dolog. Még mindig jobb, hogy így derült ki, és nem azután, hogy hazamentünk, mert akkor már gyermekosztályra kerülne, ahol Heni sem lehetne mellette.
Reménykedek, hogy holnap már fürdethetek! :)
UPDATE:
A sárgulással az a helyzet, hogy továbbra sem látom, ennek az lehet az egyik oka, hogy új dolgot találtam gyerektémában, amihez szintén nem értek, a másik oka, hogy tulajdonképpen a véreredmény szerint "sárga". Épp határon van, ezért nem kell infúzió, csak szoli. Valami Billy Rubin állapította meg :))) Reméljük holnapra Rubin professzor összeszedi magát! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.