Tegnap nem tudtam leírni, de ma már ki kell írnom magamból.
Hogy a fenébe csalódhatok ekkorát?
Adott már az élet pofont, na de nem hülye gyerek vagyok.
Bár ma már beláttam a reggel után, hogy igen...
én csak egy hülye gyerek vagyok...
egy a sok közül...
Azt hittem, bízhatok benne.
Tegnap megváltozott.
Mivel hétfőn véreztem este, hívtam a dokit, mi legyen.
Abba hagyhatom-e már a sok progit?
Közölte, kedd reggel menjek be a Honvédba.
Na, család reggel felcuccol, be a Honvédba.
Laca nem mert elengedni egyedül, jött velünk Olivér is.
Szuper, vérzek, beteg gyerek, nem baj.
Majd 3/4 8-ra ott is voltunk, hogy 8-kor jön dokinéni.
Meglátom, elkapom, kérdezi, uh volt?
Honnan a francból kellett volna tudnom, hogy menjek el magamtól uh-ra?
Eddig mindig ő, vagy a férje csinálta.
Na, átcuccolunk az uh-ra.
Mivel nincs időpontunk, majd szólitanak.
Közben az osztályról is hozzák le a kismamákat, szóval tömeg.
Szorgalmasan várok, közben Laca totál ideg, sétálgattak Olivérrel.
Olivér idegei végesek.
Az enyém is.
Közben minden "fontos" ember bejut előttem beutaló nélkül is,
az orvosuk jön velük, beszól, hogy itt a páciensük.
Én, azaz mi, csak várunk.
Végül olyan 45 perc után a szonográfus szíve megesik rajtam és szólít.
Darab-darab uh..
Azért van egy kis érzés benne, de nem sok.
Átdöcögök vissza dokinénihez.
Közli: ugye megmondtam, ebből nem lesz gyerek.
Úgy a folyosón megbeszéljük, hogy majd "elmegy", vagy majd kikaparja.
KIKAPARJA?????????
Szent ég!
Nem egy tévedés gyümölcs ez a helyzet.
Akartuk.
Küzdünk érte Lacával.
DE menjek el vérvételre és utána megvizsgál.
Gyorsan sürgősséggel írnak ki labort, ami mára lett meg!
A fene nagy sürgősség.
Ha ezt tudom, irány a Kaáli és ott 1 óra alatt megvan.
Szóval átsétálunk a laborba.
A nő éppen indulna, mondja, hogy várjak, mert nagyon fáj a feje.
Na, itt a kisfa@om is tele volt már a nappal.
Közöltem, vérzek, feküdnöm kellene, reggel óta itt mászkálok,
mindjárt dél, nem megy sehová.
Megbosszulta a kitartásomat szerintem.
Jól össze-vissza szurkált.
Laca lesápadt, mikor meglátta, hogy mind a két kezem leragasztva.
Na, újra vissza dokinénihez.
Ezren várnak rá.
Nincs erőm.. véges...
Kijött egy csaj, bemegyünk.
Ő közben még mással beszélget.
Mintha ott sem lennék.
Megnézi újra az uh-ot, megvizsgál, közli, ebből még bármi lehet.
Bármi????????? Nincs egy órája és mást mondott...
Most akkor mi van???????????
Szedjem a prgit tovább!
Lehet, hogy lusta baba lesz.
Már csak el akarok jönni onnan.
Nem érdekel semmi...
Semmi...
Hazajönni... odabújni Olivérhez és Lacához.
Közben mondja, hogy reggel telefonáljak 8 órakor.
Ja, ne..inkább 1/2 9-kor.
Ma reggel hívom 1/2 9-kor.
Felvesz. Közlöm, ki vagyok, mennyi a hcg-m?
Most nem jó- ennyi a válasz és a beszélgetés megszakad.
Később hívom, megmondta, hogy 5000 felett a hcg.
Ezt megmondhatta volna előtte is.
Nem érzem, hogy komolyan venné a problémát.
Eszembe jut a múlt hét péntek a Kaáliban.
Amikor megnéztük ott az uh-ot és nem láttak semmit.
Miután a doki elment, ameddig öltöztem sírtam.
Nem csak én... A nővér is.
Átölelt és sírtunk.
Igen...és örökké eszembe lesznek a szavai:
Bármi is történik, te ha hazamész, vár a KISFIAD!
Pénteken ugyanez vár rám, vagy nem is tudom mi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.