Már pár napja nem alszom megint. :)
Kisfiam éjfél körül beindul és rugdossa a húgyhólyagomat.
A pocakom hullámzik ezerrel. :)
Én meg próbálok, valami jó kis pózt felvenni,
hogy tudjak aludni, de nem megy.
Éjszaka pótolom be a nappali wc-re járást is.
Beszélek hozzá, hogy Anya szeretne aludni,
erre még nagyobb rúgással válaszol.
Nemhiába, Apja fia. :)
Nem csinálja azt, amit kellene.
Imádom őket.
Egyre mókásabb, ahogy alakul a pocakom.
Már a mellkasomban korog a gyomrom.
Laca majdnem behalt a röhögéstől, amikor megkordult a bordám.
Mi lesz még itt... :)))
Ilyenkor az jut eszembe, hogy mennyit küzdöttünk, még eljutottunk idáig.
Ezért nem szabad soha feladni.
Életemben nem voltam ilyen boldog, mint most.
Ezt nem lehet leírni, szavakba, betűkbe önteni.
Ez kimondhatatlan.
Miközben írok, Olivér ezerrel rugdos.
Én pedig könnyes szemmel pötyögök, mert ez a csoda.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.