Napjaink

2009.01.03. 17:34

Rég nem volt idő és erőm blogolni.

Jó kismamihoz híven kihasználom az utolsó napokat,

 heteket és amit lehet Lacával együtt töltünk.

Voltunk szilveszteri buliban.

Sikerült hazajövetelünkkor látni az első induló Metrót.

Én pocak nélkül sem maradtam ki eddig.

Az Új Év napját szinte végig aludtuk, mert este koncertre és vacsorázni mentünk.

Igazi Újévi koncert. J

Azt hiszem, ezt már nem kommentálom, a képek magukért beszélnek.

Kisfiunk pörgött-forgott a pocakban.

Imádta mindenki.

Mindenki koccintott vele is, elvégre FÉRFI. J

Azt hittem meghalok a nevetéstől.

A 2.-át természetesen átaludtuk megint. J

Ma pedig megnéztük a szülőszobát.

Nagyon szuper volt.

Olivér izgett-mozgott, ameddig sétáltunk körbe.

A szülésznő mindent magyarázott.

Nagyon kedves volt.

Kb 2 órát voltunk ott,  3 baba született addig.

Teljes teltház volt.

Csörével találkoztunk. J

Ő lehet, hogy már babázik. Hajrá  Csöre és Saci baba!!!!

Majd megvolt az első CTG-m.

Kisfiunk szerintünk megszeppent.

Ahogy felkerült a 2 tappancs a pocakra, meg sem moccant a kis drágám.

A dokinéni szerint minden ok.

Még nem babázunk egy darabig. J

Csütörtökön megyünk vérvételre, kenet vételre.

És a legfontosabb, megvan a 36. hét is! J

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebikeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr864995100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mandula (Lexa) · http://gesztenyemandula.blogspot.com/ 2009.01.03. 19:53:57

36. hét! :-) Ügyesek vagytok! Pocaksimi! :-)

Seszi 2009.01.03. 21:00:53

Henikém! Nagyon ügyesek vagytok Olivérrel. Kétségem sincs, hogy a 38. hetet még 2in1 töltitek. Örülök, hogy megnéztétek a szülőszobát is! Lacával voltatok bent 3asban? Pusza!

Ismeretlen_93095 2009.01.03. 21:00:55

Gratula a 36. héthez! Popi is mindig lefagyott Nst-n. :-)))

kriszta80 · http://20070907.freeblog.hu 2009.01.03. 21:13:29

Huha.... az izgalom tetöfokon :-) Örülök,hogy jól éreztétek magatokat.. Pocaksimike és pusza

Ismeretlen_90595 2009.01.03. 21:20:23

Seszi! Igen, Lacával voltunk. Mindig együtt megyünk mindenhová. Popianyu! De ennyire lefagynak? Azóta persze pörög ezerrel. Kis csibész kölyke. :) Lexa! Kriszta! Köszönjük. ;)

Ismeretlen_100361 2009.01.03. 21:26:18

Hű, Heni! Ekkora pocakkal még szilveszterezni, koncertezni, vacsorázni. Nem semmi mozgalmas életet éltek.:) Nagy gratula a 36. héthez!

Alle 2009.01.04. 10:16:27

Elképesztő méretű a pocakod!De nagyon jól nézel ki vele :)) Örülök, hogy jól sikerült az évvégi ereszdelahajam :)) 36.héthez gratulálok, innen már tényleg visszaszámlálás. Puszi

katus01 2009.01.04. 18:31:35

Nagy-nagy gratula a 36.héthez! Mostmár tényleg bármikor jöhet Olivér! De bizti nagyon jól érzi magát odabent, úgyhogy kivárja a sorát :-)
süti beállítások módosítása