Délután aludtam megint.
Úgy látszik, kezd általános lenni, hogy ebéd után le kell feküdnöm.
Ez a 2 óra alvás életet mentett. :)
Majd bementem a kisfiunk szobájába és csak ültem pityeregve.
Annyira várom, hogy a karomban tarthassam.
Egyre és egyre jobban.
Laca is hihetetlenül várja.
Tudom.. tudom...
Annyit vártunk már rá, az a pár hét már nem számít.
De nagyon-nagyon várjuk.
Édes, ahogy mocorog.
Imádja a hangunkat.
Apukája hangja a nagy kedvenc.
Azt hiszem hihetetlen kötelék lesz közöttük.
Pocak puszi nélkül nincs alvás.
Már most vannak "kedvenc" ételei, amitől bepörög.
Már most igazi egyéniség.
Bármin képes vagyok pityeregni ma.
Olyan jó érzés, amikor kidugja a kis lábacskáját,
vagy feltolja magát a jobb tüdőmhöz,
én pedig magyarázok neki, hogy menjen odébb, mert így megfulladok.
Persze, nem nagyon szeret odébb menni.
Egy picit makacs gyerek. :)
Nem is tudom, kire ütött. :)
Imádom...
Ő a világ csodája számunkra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.