Tegnap éjszakánk borzalmas volt. Olivér 11:30 körül felébredt úgy, hogy 10 után evett utoljára. Nagyon sírt szegényke. Több, mint 2 órán keresztül küzdöttünk Henivel felváltva. Elkövettük az összes kezdő szülői hibát, amit tudatosan próbáltunk kerülni, de annyira sírt, hogy fokozatosan enyhítettünk a "szülői szigoron". Altattuk hason, cicin, magunk között, sétáltunk, ettünk cumiból is. Gyakorlatilag átvirrasztottuk az éjszakát. 8 óra előtt megint evett, büfiztünk, tisztába tettem és beraktam az ágyába. 10 perc után sírdogálni kezdett, visszahoztam a hálóba és a hasamon altattam el. Kb 10 perce alszik. Csak reménykedni tudok, hogy alszik pár órát és egyenesbe jön a nap. Legalább neki, mert mi elég érdekesen nézünk ki. Lehet, hogy nem is ez a legjobb jelző, mert a pelusban sem érdekesség van....
Igazából szeretném tudni, hogy mi volt az oka. Gondoltunk fronthatásra, hasfájásra, de az is számíthat, hogy tegnap 2 alkalommal is borult a napja. Azt vettem észre, hogy ha felébred és éhes, aminek egyértelmű jelrendszerét már Apa is felismeri, azonnal meg kell etetni. Ha nem kap tejcsit, elég durva hisztiben tör ki, utána nagyon nehéz megnyugtatni. Amíg nem nyugszik meg, addig enni sem hajlandó. Ha evett, és megvolt a büfi, kenyérre lehet kenni. Általában utána kap tiszta pelust, és mehet vissza az ágyikóba. Az első nap és éjszaka ez tökéletesen is működött, pedig nagyon féltünk tőle. Tegnap meglátogatta a védőnő és ehhez a menetrendhez képest ott volt az első borulás, mert amikor felébredt, először megvizsgálgatta, és csak aztán kapott enni. Mondanom sem kell, hogy nem is tudott mindent megnézni... Aztán látszólag rendeződtek a dolgok. Szeretnénk kialakítani azt a rendszert a kis életében, hogy 20:30-21 között van a fürdés. Sajnos úgy alakult, hogy 19:30 körül evett, és mivel nappal tartja a 3 órát, csúszott a program. 21 körül megpróbáltam elkezdeni a fürdési procedúrát, ami a fentiek alapján evéssel kellene, hogy kezdődjön. Nem érdekelte a kaja. Tornáztunk, táncoltunk a kedvenc zenéinkre, de nem kellett a cumi. Ide tartozik magyarázatként, hogy valamiért csak a bal cicit szeretni, így a jobbat fejni kell, ezért az onnan származó tejet gondoltuk odaadni neki ekkor. OK, kaja kimarad, majd utána. A pancsit élvezte, de az öltöztetés végére türelmetlen lett. Akkor már evett és lefektettük. Utána kezdődött az éjszakai balhé.
Kíváncsi lennék mindenki véleményére, hogy mit kellene másképp alakítani. A fix fürdési időpontból engedjünk, vagy próbáljuk felébreszteni. Kérem a konstruktív ötletekkel rendelkező "read-only" látogatókat IS, hogy adjanak ötletet. Akár kommentben akár e-mailben. (oliver.p@upcmail.hu).
Heniről:
Készül a saját beszámolójával, de csak félig tudta tegnap leírni. A sebe szépen gyógyul, kisebb-nagyobb mértékben húzódik. A szülés alatt rengeteg vért veszített, ezért a vérképe borzalmas, ha nem érezte volna magát jól (amiben kételkedek), talán vérátömlesztést is kapott volna. Jelenleg alig van étvágya, úgyhogy nála is bevetem atyai szigorom. A hangulata természetesen ingadozik, de többnyire a felhők felett jár. Ugye nem vár senki magyarázatot? :))))) Sajnos borzasztó fáradt, mert bármennyit is igyekszek segíteni neki, ha komoly a balhé Olivérnél, csak Ő tudja megvigasztalni. Anya az Anya! Ráadásul nála van a tej, ami a legfontosabb a csöppségemnek. Ebből eredően most lényegesen fáradtabb, mint amikor lefeküdtünk.
Remélem, hogy sok konstruktív tanácsot kapunk, amiket előre is köszönünk!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.