Már én is írok, ne csak Anya és Apa. :)

Egyre nagyobb csibész vagyok.

Ami mozdítható a polcokról leszedem.

Nem is értem, a drága szüleimnek miért szűkült be a szókincsük

a nem, nem szabad szavakra.

Folyamatosan magyaráznak, hogy beütöm a fejemet, elesek, fájni fog.

Vajon miért?

Nem is értem, mit paráznak itt nekem. :)

Én nem félek.

A széket is magamra borítottam már, anya persze remegett utána,

én egy percig sírtam, majd újra megpróbáltam (sikerrel).

Anya szárított virágait is elintéztem már.

Néha apa laptop töltőjén töltöm fel magam.

Persze, ha rám szólnak, rögtön sírok.

Nem hatja meg őket. :(

Odébb visznek a tiltott dolgoktól.

Gyönyörűen kezelem pedig a távirányítókat is.

Sikerült a UPC fizetős szolgáltatásait is (majdnem) igénybe vennem,

de Anya résen volt.

Már felállok, ahol csak lehet és próbálok lépegetni.

Miért visítanak vajon a szüleim, ha a hintába kapaszkodva akarok felállni?

Tényleg nem is értem őket. :)))

Jövök még, de most mennem kell enni, hogy nagy fiú legyek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.