Ma van a 15 éves érettségi találkozónk.
Nem utazunk haza. :(
Mivel Olivérnek az alvása elég zűrös, nem merek elmenni.
Pedig jó lett volna, de első a Kisfiam.
Persze Laca is suliban van ma 4 óráig. :(
Tegnap itt volt Laca tesója, Olivér keresztapukája.
Érdekes, nem szorongott Olivér. :)
Bemutatta, hogyan kell mászni, felállni, hisztizni,ha rászólok.
Persze Attila levette a lábáról játékokkal.
Egész este a teknőst hallgattuk. :)
Azért bármilyen csibészek az öcséink Lacával,
Olivérnek nagyon jó keresztszülei az biztos.
Mind a ketten nagyon-nagyon szeretik.
A bejegyzés ezen részét amúgy régóta fontolgatom megírni.
Érdekesek az emberek nagyon.
Ameddig pocakos voltam, volt aki naponta felhívott,
majd megszületett Olivér és azóta sem hallottam róla.
Sok ember eltűnt így a környezetünkből, rájöttem,
ezek nem is barátok,
nem is tudom, minek lehetne őket nevezni.
Van ez így rokonnal is.
Ez a szomorúbb része!
Néha bánt, de már úgy vagyok vele,
ha nem kíváncsiak Olivérre, akkor én minek keressem őket?
Egy darabig telefonálgattam, aztán semmi reakció.
Gondolom, most sokatokban felmerül, hogy lombikos lányokról írok.
DE NEM!
Ők ennél sokkal jobban kezelik a helyzetet.
A szívem összeszorul, amikor rájuk gondolok,
hogy mennyit küzdenek, mert én tudom.
Akikről írok, teljesen függetlenek a témától és mégis.
Talán ezért esik nagyon rosszul.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.