A tegnapi napunk csavargásból állt.
10 óra körül kimentünk a rendőrnapra, megnéztünk a motorosokat.
Olivérnek nagyon tetszett, majd elaludt a kocsiban.
Még jó, hogy bekentem napozókrémmel és árnyékoltuk, mert én pirosra sültem.
Nem is gondoltam, hogy ilyen…
Olivér a kakasokkal ébred és a tyúkokkal fekszik pár napja.
Úgy tűnik alakul a napirendünk. :)
19 óra körül fürcsi.
Már egyenesen követeli. :)
A kádból nem lehet kiszedni.
Számomra is hihetetlen, hogy ennyire szered fürödni.
Ma Apának is megmutatta, hogy…
1/2 5-kor Olivér ébredt, megetettem, majd visszaraktam a kiságyába.
Nyöszörgött, nem akart visszaaludni.
Magam mellé vettem az ágyban, ott hihetetlen beszélgetésbe kezdett.
Azóta is csak mondja-mondja.
gágágágágá, agyáagyáagyáagyá, elelelelelel, mamamammamama,…
A mai napunk ügyintézéssel kezdődött.
Mivel Laca egy 3 napos bentlakásos tréningen van egy szuper wellness szállodában
(esténként nagy elhajlással jár),
így rám maradt a feladat, hogy az Okmányirodában elintézzem az autóm papírjait.
Mivel a mai napot adta meg a jegyző…
3 hónapos már a picike Fiunk.
Hétvégén megvolt a keresztelő.
Csodaszép szertartás volt.
Igazából nem tudok mit írni róla, mert szavakkal nem lehet elmondani.
Meghitt családi ünnep.
Örülök neki, hogy ilyen csodálatosan sikerült.
A Nagyszülőknek köszönet…