Rég nem írtam, de az egészségügyi ellátás minősége ismét kiverte a biztosítékot, és úgy gondoltam, hogy megosztom minden olvasónkkal, várva az esetleges saját "élményeket", bár titkon remélve, hogy egyedi az eset.

2 hete torokfájással felvértezett megfázásos tüneteim voltak. A biztonság érdekében külön aludtam, hogy se Olivér, se Heni ne kapja el. Sajnos hiábavaló volt az óvatosság, néhány nap késéssel előbb Olivéren, majd Henin is jelentkeztek a tünetek. Olivérnél némi láz, és orrfolyás, de ezeket rutinból kezelte Heni. Annyi gond volt, hogy az orrszívástól elpattanhatott egy hajszálér, így volt némi vérzés, ezért utána nem erőltettük a szívást. Péntekre a gyerek szeme elég komolyan elkezdett csipásodni, ezért abban maradtunk, hogy kihívjuk a gyerekorvost. Eddig semmi extra, de itt jön a csavar.

A doki ki van folyamatosan kapcsolva, ezért Heni a rendelő vezetékes számát hívta, ahol egy ismeretlen doktornő vette fel a telefont, elmondta, hogy a dokink szabin van, de ő bent van 7-ig ügyeletben és szívesen megvizsgálja O.-t.

Megbeszéltük, hogy hamarabb eldobom a szerszámokat  a gyárban, és akkor garantáltan odaérünk időben a rendelőbe. Ez annyira jól sikerült, hogy 5-re ott voltunk. A váróban volt egy fehér hölgy egy kisfiúval, és volt egy népesebb, más színű család.... A gyerekek rohangáltak, verekedtek, ki-be járkáltak a vizsgáló helyiség ajtaján. Tekintettel arra, hogy a doktornő azt mondta, hogy telefonáljunk be, ha ott vagyunk, ezt meg is próbáltuk, hallottuk, hogy csörög a telefon, de senki nem vette fel. Kb fél óra várakozás után jött egy nénike, vagy inkább csoszogott. Hajlott is volt, púpos is volt, először azt hittem, hogy a WAM Desing Center aktuális nagy kiállításáról szökött meg. Biztos voltam benne, hogy utolsó kenetért jött, de nem! A nem fehérek megjegyzéseiből gyorsan rá kellett ébrednem, hogy a doktornőt látom. Szerintem Heni állapota itt vált rosszabbra, mert kezdett hidegrázása lenni.

Bement egy nő, a kölykei még nagyobb lelkesedéssel rohangáltak ki-be, és kommentálták a bent zajló eseményeket, majd mivel már legalább 12 évesek voltak, kimentek cigizni az épület elé, amiről részletesen beszámoltak a váróban maradt egyik törzstagnak. Kb 20 perc után kijött a beteg, a törzstagok jelentős része távozott, és bement a következő, miközben sorra érkeztek betegek. Ismét megpróbáltunk betelefonálni, mert Olivér is kezdett egyre melegebb lenni, Heni meg még sápadtabbnak tűnt, bár ez lehet, hogy csak a nagy színbeli kontraszt miatt tűnt úgy. Természetesen nem vették fel a telefont. Néhány 10 perc után bement a fehér gyerek az anyukájával, akik eltöltöttek bent több, mint fél órát, majd végre sorra kerültünk. Alig több, mint 1,5 óra után bejutottunk a lázas gyerekkel.

Lelkileg fel voltam készülve az ismételt találkozásra, de ez nem volt elég. Volt a néninek asszisztense is. Egy hegyomlás lefolyva  a számítógép elé, igazi kifejezéstelen, az értelem legkisebb szikráját sem mutató arc. Elindult  a küzdelem a technika modern vívmányával, ugyanis a gyerek "nincs benne a gépbe". Engem annyira nem lepett meg, mert nem a saját orvosunk rendelőjében voltunk. Akkor talán rögzítsük be. 8-ig számoltam a próbálkozásokat, nem sikerült, de végtelen kreatív volt a computer user, mert megpróbált arról meggyőzni mindenkit, hogy Patla valakinek hívják a fiamat, mert az hasonlít, és olyan van a rendszerben. A vizsgálat végéig folyamatos volt a küzdelem, az eredménye nem ismert számomra, de a TAJ kártyát nem kérte el, így feltételezhető, hogy Patla "Józsika" orvosi ellátásban vett részt azon az estén.

Doktornéni rávetette magát a gyerekre, aki azt folyamatos sírással díjazta. Megnézte a torkát, meghallgatta a tüdejét, majd amikor ismét próbált a fejéhez nyúlni, a gyerek még hevesebb üvöltésben tört ki, ami figyelembe véve az idegen környezetet, meg a látványt, teljes mértékben indokolt volt.  Ezek után a Bethesda Kórházat kezdte hívogatni, majd egy másik valamit. Néztünk egymásra Henivel, nem tűnt ennyire tragikusnak a helyzet. Közölte, hogy a Bethesda az ügyeletes, vigyük be, mert baj van a gyerek fülével, mert felsírt amikor hozzáért. Baeg, én is majdnem, de ennek nem sok köze van a füléhez.....

Elkezdett receptet írni, a gyereket közben felöltöztettük, aki kitartóan üvöltött, mert a sokk után most már melege is volt, de itt elkezdődött egy 20 perces monológ a szemcseppentésről, meg a lázcsillapításról. Jeleztük, hogy köszönjük, tudjuk, de ez nem befolyásolt semmit. A 15. percben elkezdtem mérlegelni, hogy mi van, ha kitépem a receptet a kezéből és elköszönök. Nem voltam egyedül, mert Heni jelezte, hogy szívesen kitölti a fejlécet, mert mennénk a gyerekkel. Még 5 perc volt, mire ezt sikerült megoldani. kb 8-kor otthon voltunk, alig volt több, mint 3,5 óra. A gyerek megnyugodott, Heninek 39,2 volt a láza. Ő Olivért ápolta, én Henit.

A kórházba nem mentünk, majd egy dilidoki kigyomlálja  a gyerekből pár év múlva a maradandó "élményeket",  a kanalas gyógyszer meg a sóoldat megtette a hatását, mára mindenki jobban van.

Nyugtassatok meg, hogy egyedi az eset, és csak a szokásos "velünk mindig történik valami" forog fent.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.