Elvagyunk Olivérrel kettesben egész nap.
Laca reggeltől estig dolgozik.
Lassan nem lesz kedvem semmihez sem.
Amikor hallgatom a játszótéren, olvastam a fórumon kinek mennyit segít a férje,
a nagyik,
én kis hülye buta liba meg csak lesek.
Nekem senki nem segít.
Azaz Nekünk.
Nekünk nem állít be senki, hogy bevásárolt,
nem ugrik át kivasalni,
esetleg vigyázni Olivérre, hogy zárt ajtónál tudjak a wc-n ülni,
nem főz meg pár napra csak úgy.
Igazából megtanulunk ezzel élni.
Az bánt a legjobban, hogy közben meg szidják az anyósukat, milyen primitív.
Bezzeg a segítségkor nem primitív.
Na, mindegy...
Wazzeg, lesztek ti is anyósok.
Laca gürizik felbotlásik, én itthon a Kisfiunkkal.
Bármilyen gonddal küzdünk is, akkor is a világ legboldogabb emberei vagyunk.
Család vagyunk, van egy gyönyörű egészséges kisfiunk.
A tesó kérdést nagyon mély zugba tettem a lelkemben.
Újra biztosan kell állnunk anyagilag, Olivérnek egy picit nőnie kell.
Úgy érzem, a kis korkülönbség segítség nélkül nagyon kemény.
Szeretném Olivérrel kihasználni az összes pillanatot. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.