Reggel újra nekivágtunk a nagy útnak.
Nem nagyon akart elindulni Olivér.
Pár percig bent voltam vele a bölcsiben, majd elköszöntem.
Anikó néni felvette, de nagyon sírt, mikor eljöttem.
A szívem megszakad ilyenkor, de neki ezt nem szabad tudnia.
Nagyon nehéz.
Délelőtt gyurmáztak, rajzoltak Marcsi nénivel, illetve a szokásos játék hegyek.
Még mindig a csúszda a kedvence és a konyha. :)
1 óra után mentem érte.
Édesem ma sem aludt el.
Ült csak az ágyában. szorongatta a nyuszikáját,
és sírva fakadt, mikor Éva méni kihozta hozzám.
Csak ölelt, mint egy kismajom.
Annyira imádom.
Elmesélték, hogy nem pityergett ma már sokat, ebédelt rendesen, de aludni nem akart.
Bár, a 9 gyerekből jó, ha 3 aludt, mikor elhoztam.
Amiért egy kicsit morcos voltam, édesem, gondolom, ahogy sírt tiszta takony lett.
Mikor átvettem, én törölgettem meg az orrát és a könnyet az arcáról.
Hazafelé magyarázott és folyton azt hajtogatta itthon is, hogy anya el.
Hiába mondtam, hogy nem megyek most el, már "voltam dolgozni",
egész nap a nyomomban volt.
Tegnap éjszaka is folyamatosan ezt hajtogatta.
Eléggé megviseli ahogy látom, bár a gondozónénik szerint semmi gond nincs vele.
Nagyon ügyesen veszi az akadályokat.
Nagyon bízom benne, hogy jó lesz minden.
11 nap és 2 éves.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.