Újra belevágtunk.
Júliusban dokinénim megcsinálta a hiszterot,
teljes labort, hormont, terheléses inzulint, cukrot.
A laboros nő azt hitte vért adok. :)
Érdekes módon, az inzulin eredményeim jók lettek.
Nagyon boldog voltam, nem kell a met így.
Majd elindult a 4. lombik programunk.
Időközben, stimuláció alatt a legjobb barátom tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Halála számomra felfoghatatlan.
A mai napig az éjszakai telefonhívás szavai motoszkálnak a fejemben, hogy mi is történt.
Ezek után nem lepett meg, hogy Szmati szerdán nem sok petesejtet számolt.
Azaz, volt pár nagy és sok-sok kicsi.
Gyorsan kaptam is egy injekciót, hogy ne repedjenek meg a nagyok,
majd este tüszőrepi és pénteken punkció.
Anyukám volt Olivérrel, ameddig mi távol voltunk.
Imádják egymást. :)
5 petesejtünk lett.
Izgalom következett, vajon, hány fog megtermékenyülni.
Szombaton telefonáltam, majd a biológus elmondta, hogy ötből öt.
Bár egy lemaradt picikét.
Augusztus 15.-én 12 óra beülti.
Hétfőn időben érkeztünk, rengetegen voltak.
Közel 1/2 óra csúszás után jutottunk be Szmatihoz.
Egyeztettünk.
2 mazsola került a pocakomba újabb 1 óra csúszás után.
Dokinénim és Ő sem javasolta a 3 bébit.
(én szívem szerint mindet hazahoztam volna)
A megmaradt 2 mazsolát az 5. nap után mégsem sikerült lefagyasztani.
Egy kicsit szomorú voltam, de nagyon bízom benne, hogy a másik kettő kapaszkodik. :)
Beülti után kaptam choragont, majd többet nem, mert nagyon rosszul voltam tőle.
Szerdán Szmati fel is rendelt, megnézett.
Persze, a szokásos tesztek sem maradhatnak el, úgyhogy izgulok ezerrel.
A choragon remélhetőleg kiürült már.
Olivér nagyon szeretne kistesót.
Imádja a gyerekeket.
Izgalmas napok jönnek kis családunk számára.
Már csak 7 nap és vérvétel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.