Ma mivel éjszaka megint nem aludtam, reggel visszabújtam aludni.
Ez nagyon jól sikerült, pihentem egy picit.
Drága férjem kérésére pihenek csak. :)
Bár, átnéztem Olivér szobáját,
hogy minden a helyén legyen, ha történik valami.
Belegondoltam, lehet, hogy hármat alszunk és a karunkban a Kisfiunk?
Nem is tudom sírás nélkül írni ezt a posztot.
Egész életünkben rá vágytunk!
Emlékszem, mikor 2008. május 12.-én megnéztük a mikroszkóp alatt.
Most pedig óriási már.
Hol itt, hol ott dudorodik a pocak.
Hol ilyen, hol olyan a formája.
Imádjuk Lacával nézegetni ahogy jön-megy a pocakban,
simogatni, beszélni hozzá.
A világ legjobb érzése, amikor a tenyerünkbe kúszik.
Már naponta 4x-5x csuklik.
Bár ma egy picit lassú, talán azért, mert én is.
A hétvégét Lacával kettesben töltjük.
Ha szép idő lesz, talán kiharcolok egy lángosozást és fagyizást.
Mert azt hiszem,
a következő ilyen programon ott lesz velünk a kis csibész fiunk is.
Talán, ennyi mozgás jól fog esni a kis bedagadt lábacskáimnak.
Természetesen az elemózsia meg a kisfiunknak. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.