Amikor még Anyukám szíve alatt laktam, nagyon jó dolgom volt.
Együtt csináltunk mindent.
Ha éhes voltam, evett, s én jól laktam, ha szomjas voltam, ivott, s már nem szomjaztam.
Finom langyos vízben lubickoltam.
Jókat rúgkapáltam.
Nem érhetett baj, mert Édesanya nagyon vigyázott rám.
Alkotott nekem, csak nekem egy burkot, ami minden bajtól megóvott.
Néha az Apu odabújt hozzánk és beszélt nekem.
Onnan tudtam, hogy Ő is nagyon szeret engem.
De megszülettem, és hideg van.
Egy fehér köpenyes néni tart karjaiban.
Miért vittek el Anyukámtól?
Méricskélnek, törölgetnek, hiába kiabálok.
De most, mi ez a meleg?
Milyen puha, milyen kellemes.
Jé, az Anyu szívét hallom, elcsendesedem.
Valaki megsimogat, halkan beszél nekem, azt mondja: nagyon váltalak már, Édesem!
A meleg puhának jó illata van, pont, mit Anyunak!
De hiszen ez Ő.
Enni ad nekem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.