Már a második hete, hogy újra itthon van Olivér.
Megint nem bölcsizik.
Először én lettem beteg. Valószínű influenza.
Majd múlt hétvégén ő is.
Doki kijött, megnézte, semmi baj. Lázcsillapítás, stb...
Hétfőn már szép magas láz 40fok, nekem 39, Laca melóban.
Na, király...
Ez ment 1 hétig.
Közben Olivér egyre csúnyábban köhögött, fulladozott éjszaka a köhögéstől.
Tudtam, ez már nem normális.
A dokim azt mondta, simán lehet 10 napig lázas.
Király, de 10 napig 39-40 fok?
Csütörtökön este már a Madarász utcai kórházban voltunk.
Ott rögtön bent tartottak volna bennünket, ha el nem mondom, hogy volt 3 hasmenése.
(Hogy a fenébe ne lett volna, ha csórikám lenyelte a taknyot)
Na, akkor át a Szent Lászlóba.
Közben vizsgálták, röntgen készült.
Hála, tüdőgyulladása nincs.
Én a Szent Lászlótól teljesen elzárkóztam.
Vajon miért?
Megegyeztünk Lacával, hogy bevisszük és meglátjuk mi lesz.
A betegfelvételen azt mondták, otthon alhat, ha bármi van,
oda vigyük vissza és reggel menjünk az ambulanciára.
Pénteken újra vizsgálatok, vérvétel.
Nem kellett maradnunk!!!!
Annyira megkönnyebbültem.
Részben megvannak a laborok, a többi csütörtökön lesz meg.
El sem hiszem.
Tegnap óta nem lázas a kis manóm.
Szuperül ápolgattuk egymást.
Folyamatosan használtuk az orrszívót,
elhasználtunk 500 papírzsepit és nagyon elegem lett.
Az I-re a pont, hogy hétfő óta Laca sem tud mozdulni, valószínű lumbágó.
Ő csak fekszik, Olivér javul, én meg most egy jót tudnék bőgni.
Miért pont velünk történik?
Most pedig mélyen elgondolkodom az orvos dolgokon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.