Hihetetlen...

Ma volt az első masszázs.

Olivér imádja.

Teljesen megnyugodott, pedig már jó 1 órája nem bírtunk vele.

 

A babamasszázs kezdődhet az arc masszírozásával, de ettől sok gyermek fél, így kezdjük inkább a mellkasnál!

A testápolót kenjük szét a mellkason. A simogatással haladjunk belülről kifelé, azaz a mellkasnál kezdve a hónaljig, majd onnan lefelé. Ezt ismételgessük.

 

A végtagok masszírozását mindig jobb oldalról kezdjük, tehát a baba jobb kezét fogjuk meg, és masszírozzuk végig a karját a csuklótól a hónalj irányába. A jobb tenyeret, ujjacskákat is nyomkodjuk meg.

Tegyük ezt meg a bal karjával, tenyerével is.

 

A baba hasát külön masszírozzuk át. Hasfájás, hascsikarás esetén a babamasszázs ezen része önállóan is alkalmazható!

Tegyük a kezünket a baba hasára, majd apró körkörös kicsi mozdulatokat végezve kezdjük a masszírozást a jobb oldalon fel, majd középre, át a baloldalra és onnan le. Úgy, ahogy a vastagbél helyezkedik el. Haladjunk az óra járásával megegyező irányba. Ezt ismételjük.

Aztán végezhetünk kanalazó mozdulatokat. Egyszerűen fentről le simítsuk végig a hasi részt, majd újra jöhet a körkörös masszázs.

 

Jöhetnek a lábak. Jobb lábbal kezdünk. Szorítsuk ökölbe a kezünket, és a bütykeinkkel simítsuk végig a baba talpát. Ütögessük is meg egy kicsit. Hüvelykujjunkkal is masszírozzuk meg a baba talpát. Sodorgassuk meg a lábujjait. Hüvelykujjunkkal masszírozzuk körbe a belső bokáját, és a külsőt is. Lábfejét is simogassuk meg.

Majd fogjuk át a tenyerünkkel a baba lábát, és húzogassuk a kezünket a bokától felfelé egészen a combtőig.

Tegyük ezeket meg a bal lábbal is.

 

Most jön a kicsi háta, tehát fektessük a babát hasra. Babamasszázs során mindig belülről simogassunk kifelé, majd onnan lefelé. Hüvelykujjal simítgassunk a gerinctől kifelé is.

 

Ezek után már próbálkozhatunk az arc masszírozásával. Kezdjük úgy, hogy simítsunk az orrtól kifelé, majd a homloknál kezdve egyszerűen simogassuk meg a baba arcát egészen a nyakáig.

A kis pofikáját akár meg is csipkedhetjük egy kicsit, ha tűri.

 

A babamasszázs akkor ér véget, amikor a baba türelme elfogyott. Ha nem fért bele az arc masszírozása, az sem baj. Majd legközelebb elvégezzük azt is. Az a fontos, hogy a babamasszázs során ne váljék a baba zaklatottá, inkább hagyjuk abba, ha már nem kívánja.

 

A babamasszázs csodálatos élmény a babának és a masszázst végző szülőnek egyaránt, és mindkettőjük számára mérhetetlenül fontos! A babamasszázs az egészségmegőrzés bevált eszköze széles e világon.

http://babamasszazs.extra.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebikeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr884995173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lafead 2009.02.21. 22:53:00

Micsoda kényeztetés a kedves kis terrorista barátomnak!:) Ezt Hunor is imádta!:)Én meg mindig azt sasoltam, mikor fog sugárban pisilni, mert nem raktam rá pelust, mert asszem azt írták, hogy anyaszült meztelen kell lennie.Amióta kis sajtkukax nem asszírozom csak babaúszi előtt van masszírozás.

Ismeretlen_90595 2009.02.22. 12:21:12

Szia Lafi! Mi is pelus nélkül csináltuk, bár én csak a masszázs után olvastam el ezt a cikket. Nagyon-nagyon tetszett neki. Én elpityeregtem magamat örömömben mikor láttam Olivéren azt a kimondhatatlan boldogságot.
süti beállítások módosítása