Ma van a 15 éves érettségi találkozónk.
Nem utazunk haza. :(
Mivel Olivérnek az alvása elég zűrös, nem merek elmenni.
Pedig jó lett volna, de első a Kisfiam.
Persze Laca is suliban van ma 4 óráig. :(
Tegnap itt volt Laca tesója, Olivér keresztapukája.
Érdekes,…
Tegnap szinte egész nap ment a nyűglődés.
Semmi nem volt jó, csak én.
Hiába vetettem be az összes játék praktikát nem volt jó.
Elsétáltunk a szuper gyógyszertárba, ahol van homeos gyógyszerész.
Én nem hiszek benne, de úgy voltam vele,
mivel lassan 1 hete nem alszunk,…
Tegnap elmentünk a Ringatóra.
Olivér az elején megszeppent, majd érdeklődve figyelte Kingát.
A legvégén bekapcsolódott az éneklésbe a maga módján. :)
Hazaértünk ebédelt és aludt is.
Azt hiszem, ez fix program lesz, hogy járunk keddenként.
Kinga elkezdett blogot írni,…
Korán reggel sétáltunk Zsebivel.
Beugrottunk a piacra friss gyümölcsért.
Szépen állunk sorban, mikor elénk tolakszik egy festett sznob nő.
Majd közli, hogy ő dolgozni megy és siet, én meg ráérek, meg amúgy is ő tart el bennünket, mert a kismamák csak otthon…